Magányos utazó
 

Most, hogy magadra hagytak,
már nem lehet visszaút,
még bántja a lelked, látom,
árnyat vetít a múlt.

Most is gyötör a kétség,
gyűlölj, vagy megbocsáss.
Van úgy, hogy ellened fordul
egy igaznak hitt barát.

Csak egy utazó, magányos utazó,
kabátod tépi a szél;
talán majd máshol
több szerencse ér.

Felejtsd el mindazt, mi történt,
mi lehet, hogy igaz se volt;
jegyed az ígéret földjén
csak rövid időre szólt.

Csak egy utazó, magányos utazó,
kabátod tépi a szél;
talán majd máshol
több szerencse ér.

Nyitva az ajtó, szabad a tér,
merre indulj, hogy hazaérj;
találsz-e társat, lesz-e, ki megért;
merre indulj, hogy hazaérj.

Zord utakon gázolsz,
nem lehet tied e föld,
nem ez a hely hova vágytál,
nem ez a te időd.

Csak egy utazó, magányos utazó,
kabátod tépi a szél;
talán majd máshol
több szerencse ér.

Csak egy utazó, magányos utazó,
magad vagy, akárcsak én;
talán majd máskor
több szerencse ér.



 

Félúton

Új színt, új reményt hoz a reggel,
tárul a világ, itt az ideje, kelj fel.
Ébred a város, szemekből szökik az álom;
táncot jár a napsugár kócos ágyadon.

Az igaznak vélt gyöngyökért veszel a mélybe,
újra meg újra le kell, hogy merülj érte.
Ismeretlen jeleket küld az álom;
most táncot jár a napsugár kócos ágyadon.

Félúton, újra szabadon;
ég és föld között;
mennyi várost, mennyi álmot
hagytál magad mögött.

Sokadik éve kergetsz egy elmúlt pillanatot,
átutazóként egy földszagú, tavaszi napot.
Bár erről a földről mindig a csúcsra vágytál;
s a tengernek mélyén vajon mit találtál?!

Ezerkilencszáznyolcvanegy,
nyolcvankilenc és kilencvenegy,
ezerkilencszázkilencvenkilenc,
és persze kétezer-egy.

Táncot jár a napsugár kócos ágyadon.

Félúton, újra szabadon;
ég és föld között;
mennyi várost, mennyi álmot
hagytál magad mögött.
Félúton, újra szabadon,
jöttél, s a szél visz el,
szerencsecsillag segítse utad
bárhová érkezel.

 

Varázsos éjen át

Tizenhét évesen még más volt a világ,
elérhetőnek hittünk sok színes csodát.
Szemünkben ártatlanul a szerelem csillogott,
még minden érintetlen volt.

és csak néznek a csillagok,
most is mosolyog ránk a hold,
ahogy bolondozunk e különös éjszakán.
és csak gyűlnek a tegnapok,
szemünkben százezer év ragyog;
csak bolondozunk e varázsos éjen át.

Húszévesen úgy éreztük rólunk szól a dal,
és minden bánatunkat mélyen eltakar.
Voltunk mi engedetlen trónkövetelők,
úgy, mint még senki azelőtt.

és csak néznek a csillagok,
most is mosolyog ránk a hold,
ahogy bolondozunk e különös éjszakán.
és csak gyűlnek a tegnapok,
szemünkben százezer év ragyog;
csak bolondozunk e varázsos éjen át.

Magasztos álmainkat sodorja a szél,
a külsű csillogás már sokunknak többet ér.
De ha érzed még, hogy mit jelent
az a naiv lelkesedés,
már megérte az, hogy miénk volt
a legszebb tévedés.

és csak néznek a csillagok,
most is mosolyog ránk a hold,
ahogy bolondozunk e különös éjszakán.
és csak gyűlnek a tegnapok,
szemünkben százezer év ragyog;
csak bolondozunk e varázsos éjen át.

Kalandorok

Cigarettára gyújt,
vállon vereget:
Mit iszol, kis haver,
mondd csak, mi a neved?!

Nem számít a pénz,
most már hidegen hagy;
a szimpátiához bőven elég,
az, hogy magyar vagy.

Nem hiányzik a szülőföld,
nem kínoz a vágy,
New York, London, Bécs vagy Párizs,
a világ az én hazám!

Anyám szlovák volt,
apám meg magyar;
leléptem Pozsonyból
épp elég hamar.

Asszony már itt akadt,
azt a kutyafáját!
Egy millkómba került,
hogy befogjam a száját.

Nézz meg engem, fiú,
megvan mindenem,
néha mégis éjszaka
gyötör a félelem.

Kalandorok!
A célért, semmi se drága!
Kalandorok!
Nekik mindegy mi lesz az ára!
Kalandorok!
Csalók, gengszterek!

Legbensőbb énem

Ismerjük egymást, tudod jól, milyen vagyok;
egy önfejű bolond, ki volt, hogy egyedül hagyott,
ki sajátos módon, érzed ugye, hogy szeret;
legbensőbb énemet, sohasem értheted.

Egyszer ölelünk, aztán eldobunk minden érzést,
kerüljük a választ, a megannyi kínos kérdést,
hogy mért vagyok itt,
és miért vagyok pont veled;
legbensőbb énemet, sohasem értheted.

Aztán szemet hunyunk a problémák fölött,
és minden halad tovább,
pedig megfogadtuk, hogy kizárjuk innen
a világ bolond zaját;
ami felkavar, ami elsodor, ami elszomorít.
Ne várjuk mástól, hogy valóra váltsa
legszentebb álmaink.

Ülünk a parton, gondtalan szalad az idő,
itt nem érhet utol semmilyen gonosz erő.
aztán észrevétlenül kezemhez ér a kezed;
legbensőbb énemet sohasem értheted.
 

Pár órás öröm

Gyűlölöd az időt, a kilométereket,
ha mérföldekre van még a kedvesed.
Néhanap, ha jön, és ágyadban hál,
esküszik, hogy jobbat nálad nem talál.

Ha túl vagytok a dolgon, minden sietős;
ilyen az a férfi, aki nős.
A farmerjába bújik, gyorsan elköszön,
ennyi volt a pár órás öröm.

Épphogy csak köszön, még meg sem érkezett,
máris átölel és kezdi a lényeget.
ő egy kamionsofőr és nagyon szeret,
csak ki tudja, még hol mondja ugyanezt.

Érted sír az ég

Napfény
egy féktelen nyáron át
játszott velünk a parton,
követtük,
míg ránk borult az alkony.

Árnyat adnak egymásnak a fák,
az éjszaka, nézd, komor sötétre vált.

Teérted, teérted sír az ég!
ő érzi, a könnyeidtől félsz,
mert senkit nem találsz,
ki érzi, hogy érted sír az ég.

Az álom megfakult,
összetört,
visszazuhant a földre,
ennyi volt,
most érted hull a könnye.

A napfényt hozó reggel éjbe vált;
csak játszott velünk egy féktelen nyáron át.

Teérted, teérted sír az ég!
ő érzi, a könnyeidtől félsz,
mert senkit nem találsz,
ki érzi, hogy érted sír az ég.

Nem várok, míg lemegy a nap

Kell még egy kis öröm,
egy csöppnyi szerelem,
hogy megkapjam a sorstól,
ami jár nekem.
Itt mindenki búsul, siratja a múltat,
már nem történik semmi sem,
én meg csak forgatom a fejem
kalandra éhesen.

Én nem várok, míg lemegy a nap,
míg elsodor a forgatag.
Ugye megtaláljuk egymást,
csak egy jelre vársz.

Van, aki csak mesél,
van, aki csak magyaráz.
A lustaságra mindig
akad elég kifogás.

Én nem vagyok egy álszent, mimóza lélek,
se szívdöglesztő skalpvadász,
csak egy magányos bolond,
lehet, hogy ilyenre vársz.

Én nem várok, míg lemegy a nap,
míg elsodor a forgatag.
Ugye megtaláljuk egymást,
csak egy jelre vársz.

Oly boldogok leszünk, és élvezzük egymást,
csak nekünk süt a nap,
de mi lesz akkor, ha megismersz jobban,
úgy néhány hónap alatt.
Ha az unalmas őszi estéken majd
fáradtan hazajövök,
és romantika helyett a fotelbe dőlök!?
de most

Nem várok, míg lemegy a nap,
míg elsodor a forgatag.
Ugye megtaláljuk egymást,
csak egy jelre vársz.

Én nem várok, míg lemegy a nap,
ha új kaland hívogat.
Ugye megtaláljuk egymást,
hisz te is erre vársz.

Én nem várok, míg lemegy a nap,
míg elsodor a forgatag.
Ugye megtaláljuk egymást,
csak egy jelre vársz.

Agglegény-dal

Sok csibész, nagy vagány,
országos cimborám,
mindegyik megnősült rég.

Én itt vagyok egyedül,
otthon és nő nélkül,
elveszett, bús agglegény.

Mondd, hol találok egy lányra,
ki kényeztet, s jókat főz mára.
Mondd, hol találok egy társra,
ki szó nélkül elvisel.

Van úgy, hogy fent vagyok,
hajnalig kukorékolok,
elmegyek horgászni reggel.

A csajokat megnézem,
italom kikérem,
szivarra gyújtok, ha kell.

Mondd, hol találok egy lányra,
ki kényeztet, s jókat főz mára.
Mondd, hol találok egy társra,
ki szó nélkül elvisel.
Egyszer már megtörtént, gyűrű is volt;
a függetlenségemen nem eshet folt.
Hiába mondtam, hogy jó srác vagyok,
de kiismert, s jól itt hagyott.

Mondd, hol találok egy lányra,
ki nem sandít egyszer se másra.
Mondd, hol találok egy társra,
ki szó nélkül elvisel.

Mondd, hol találok egy lányra,
s nem lesz az ajtó se zárva.
Mondd, hol találok egy társra,
ki szó nélkül elvisel.

Sok csibész, nagy vagány,
országos cimborám,
mondjátok, hol rontom el?!

Visszatérő álom

Sejtelmes, furcsa érzés,
ma éjjel visszatért egy álom,
fényét még őrzöm arcomon.

Rég elmúlt időkbe vitt át,
egészen más világról szólt;
talán csak egy lepke álma volt.
Sejtelmes álom, te mindig visszatérsz,
mondd, mit jelent e kép,
és miért hullik szét, ami szép!?

Szikrázó napsütésben,
felhő sem volt az égen, elszállt;
ismerős gyermekarcot látsz.

Önfeledt bújócskáztunk,
és mindig megtaláltuk egymást;
távolról égi zene szállt.

Sejtelmes álom, te mindig visszatérsz,
mondd, mit jelent e kép,
és miért hullik szét, ami szép!?

Sejtelmes, furcsa érzés,
ma újra visszatért az álom,
fényét még őrzöm arcomon.
Rég elmúlt időkbe vitt át,
egészen más világról szólt;
talán csak egy lepke álma volt.

Sejtelmes álom, te mindig visszatérsz,
mondd, mit jelent e kép,
mondd, láthatlak-e még,
ugye újra visszatérsz,
és érezhetlek még,
ugye sohasem törhet szét, ami szép!?
 

Véletlen

Hol van még a reggel,
az álom nem sok jót ígér.
Meglibben a függöny,
szólít egy hang, hozzám beszél.

Egy véletlenen múlik,
s túl vagy már mindenen.

Pár lépés és fent vagy,
jól nézd meg, hogy hova lépsz.
Megcsúszhat a lábad,
egy rossz mozdulat, és kész.

Egy véletlenen múlik,
s túl vagy már mindenen.

Még itt vagyunk, még álmodunk, még élünk,
csak találgatunk, hogy miért vagyunk,
hova érünk;
csak az éj, csak a végtelen ölel át.

A vonat rögtön indul,
vigyázz, vakvágányon áll.
Jól dönt, aki gyorsan
most még újságért leszáll.

Egy véletlenen múlik,
s túl vagy már mindenen.

Még itt vagyunk, még álmodunk, még élünk,
csak találgatunk, hogy miért vagyunk,
hova érünk;
csak az éj, csak a végtelen ölel át.

Eljött hát a reggel,
a város mozdul, útra kész,
és nem lesz semmi másként,
még akkor sem, ha félsz.

Egy véletlenen múlik,
vagy megírták valahol?!