Minden viharon át

Ellenünk játszik az idő,
örökké rohanunk,
Lassan elfogy a türelem,
űzött vadak vagyunk.

Zajlik a hatalmas játék,
ritka az őszinte szó,
Csak kínozzuk egymást könyörtelen:
... és sehol egy kapaszkodó.

Minden viharon át!
Valahogy átjutunk!
Minden viharon át!
Tudom, hogy átjutunk!

Köröttünk durvul a világ,
Annyi sérelem ér,
Sötét játszmákba kényszerülsz,
az igéret mit sem ér.

Elveszett órák, energiák,
mikor úgysincs sok időd,
S ha valóra válnak az álmaid,
már örülni sincs erőd.

Minden viharon át!
Valahogy átjutunk!
Minden viharon át!
Tudom, hogy átjutunk!

... és ha megérint végre a szerelem,
parányi menedék.
Önfeledt játszunk, bolondozunk,
de mondd, meddig tart ez még?

Aztán egyikünk téved, félrelép,
gyötrelmes éjszakák.
A karjaimban akarlak újra!
Legyen aki megbocsát!

Minden viharon át!
Valahogy átjutunk!

Olyannak szeress

Belép az ajtón,
megáll a tükör előtt.
Rémes a haja
még nem láttam ilyennek őt.

Dolgozott a lány,
fenn volt az éjjel,
Mentegetőzik:
Siettem, nézd el!

Olyannak szeress,
olyannak, amilyen vagyok!

Hajnali négykor,
lopakodik haza a férj;
de felriad az asszony,
mihelyt az ágyhoz ér.

Lebukott megint
egy mintaférj,
de zavarba nem jön,
így beszél;

Olyannak szeress,
olyannak, amilyen vagyok!

Nyomul a zenekar,
fenn vannak a kezek,
Az énekes üvölti, hogy
mindenkit szeret.

Szakad a farmer,
az inge lóg;
most nem olyan elegáns,
amilyen volt.

Olyannak szeress,
olyannak, amilyen vagyok.

Megvár a Balaton

Kitört a pánik
az M7-esen;
nyomják a dudát
rendesen.
A mögöttünk jövő
az öklét rázza,
biztos a legjobbakat
kívánja.

Te ülsz némán és mosolyogsz,
lassan gurul az autónk,
Hej emberek, nyugalom!
Megvár minket a Balaton!

Izzik a levegő,
olvad a kerék
Siófok innen félóra még.
Verítékcseppek
a homlokodon.
Miattunk megállt
a forgalom.

Te ülsz némán és mosolyogsz,
lassan gurul az autónk,
Hej emberek, nyugalom!
Megvár minket a Balaton!

Megvár a Balaton!

...és ahogy múlik az idő,
s jön fel a nap;
úgy fokozódik
a hangulat.
Van aki ordít,
van aki mutogat:
Félre az útból,
de hülye vagy!

Te ülsz némán és mosolyogsz;
lassan gurul az autónk.
Hej, emberek nyugalom!
Megvár minket a Balaton!

Megvár a Balaton!

Eljövök érted

Hol vannak már azok az évek:
nem lehet, hogy felejtünk.
Mikor egy rock-koncerten az első sorban
feltettük a kezünk.
Mikor holtfáradtan hazaindultunk
egy lepusztult vonaton;
és összefogva egymásba bújtunk
titkon, kinn a peronon.

Aztán csörgött a telefon, nem jössz többet,
meg különben is mást akarsz.
Én is! feleltem, fölényesen.

Azóta kereslek mindenkiben,
hasonló akadt, de igazi nem.
Próbáltad mással, meg egyedül is
elfeledni az emlékeink.

Egyszer úgyis eljövök érted!
Akarlak nagyon, ugye érzed?!
Egyszer úgyis eljövök érted!
Akarlak, méis félek.

Hol vannak már azok az álmok,
amit együtt keresünk;
hogy e panel-világból egy szép napon
örökre elszökünk.
De valahogy mindig itt maradunk,
gond és küszködés.
Megértelek, hogy nehéz volt,
fárasztó ez az egész.

Csak telnek a napok, múlik a hét,
nincsen változás.
Megőrjít ez a szürkeség.
Hívnálak, de a büszkeség
legyőzi bennem a szenvedélyt.
Fájó sebeket szaggatok,
egy rögeszmés őrült, bolond vagyok!

Egyszer úgyis eljövök érted!
Akarlak nagyon, ugye érzed?!
Egyszer úgyis eljövök érted!
Akarlak, mégis egyedül tőled félek!

Hol vannak már azok az évek,
nem lehet, hogy felejünk!
Mikor egy hátizsákkal nekiindultunk
és üres volt a zsebünk.
Éjbe nyúló beszélgetések,
naiv gondolatok.
Még átöleltél s fülembe súgtad:
mindig veled maradok!

Pár napig jó volt nélküled

Lassan két hete is van már, hogy
egy ostoba veszekedés után össze-csomagoltam,
és otthagytalak.
Pár napig jó volt nélküled.

Ha a nyugalom, a béke,
s a szeretet visszatér;
majd, ha úgy érzed, hogy
a jó szó többet ér:
hogyha nem beszélsz már
állandóan a pénzről,
és ha neked is elég volt
a veszekedésből

Akkor visszajövök,
hozzád visszajövök!

Ha a nyugalom, a béke,
s a szeretet visszatér;
hogyha nem dühít fel
egy gyöngybetűs levél;
majd, ha nem kutatod, hogy
aznap merre jártam,
és nem kéred számon,
mikor mit csináltam

Akkor visszajövök,
hozzád visszaövök!

Ha a nyugalom, a béke,
s a szeretet visszatér;
majd ha nem csapkodod
az ajtót mindenért;
majd ha nem érted félre
a néma telefonokat
és nem hiszed azt, hogy
csak neked van igazad

Akkor visszajövök,
hozzád visszaövök!

Semmi se kötelező

Húzod az igát, vered az asztalt,
nálad ez egyre megy.
Kiegyenesedve, gondtalanul
akarod az életet.

De akármit csinálsz, úgy érzed
minden ellened játszik.
De ki tudja valóban így van-e ez,
vagy csak olyannak látszik.

Fura a helyzet, ahogy lenni szokott.
A feszültség egyre nő.
Kiröhög egy haver, minek hajtasz,
semmi se kötelező!

Úgy a jó, ha semmi se kötelező!
Nekünk ne szabjon határt a főnök,
se szerető!

Felhív a csajod, ő is nyaggat.
Megőrjít, úgy szeret.
Követelődzik, duzzog a drága,
fejedre nő, hogyha engeded.

Nem érti bonyolult, nehéz a képlet;
temérdek, sok a dolog.
Lébecolni, flangálni folyton,
nem éppen a stílusod.

Pórul jár aki erőszakos,
legyen az férfi, vagy nő.
A szerelem is olyan, csak akkor jó
ha semmi se kötelező.

Úgy a jó, ha semmi se kötelező!
Nekünk ne szabjon határt főnök,
se szerető!
Úgy a jó, ha semmi se kötelező!
... és észre se vesszük,
hogy megy az idő!

Nyúzod a gitárt, elkopik az ujjad,
csak a zene érdekel.
Tinédszer-álmok valóra válnak,
egyszer majd híres leszel.

De ne szegje kedved, ha az elején
már valami nem sikerül.
Egy tehetségnek ilyen a sorsa
amíg színre kerül.

Csúszós a pálya, feladni könnyű,
s jön már a következő.
A rock-világban is alapszabály,
hogy semmi se kötlező!

Úgy a jó, ha semmi se kötelező!
Nekünk ne szabjon határt főnök,
se szerető!
Úgy a jó, ha semmi se kötelező!
... és észre se vesszük,
hogy megy az idő!



Ne zavarjon senki

Elegem van az egészből,
úgy szeretnék elrejtőzni a világ elől.
Ne zavarjon senki!

Egyre nőnek a problémák,
zúg a fejem, kiborít ez a kapkodás.
Ne zavarjon senki!

Feszül az ember, pörög a gép,
örökös hajtás ez az egész.
őrület, hogy fogod megérteni;
csak egy órára akarok egyedül lenni!

Ne zavarjon senki!
Csak egy órára akarok egyedül lenni!
Ne zavarjon senki!
Úgy szeretnék ma egyedül lenni!

Magamra zárom az ajtót,
fújom a füstöt, őrült zenéket hallgatok.
Ne zavarjon senki!

Nem akarok én, semmi rosszat.
Csak egyszerűen átgondolni a dolgaimat.
Ne zavarjon senki!

Feszül az ember, pörög a gép,
pokoli játék ez az egész.
őrület, hogy fogod megérteni;
csak egy órára akarok egyedül lenni.

Ne zavarjon senki!
Csak egy órára akarok egyedül lenni!
Ne zavarjon senki!
Úgy szeretnék ma egyedül lenni!

Mások döntenek a fejünk fölött.
Ki tudja mi folyik a színfalak mögött?!
Kapukat döngetünk, de nem fogadnak,
és a kiskapuk is zárva maradnak.

Ne zavarjon senki!
Csak egy órára akarok egyedül lenni!
Ne zavarjon senki!
Úgy szeretnék ma egyedül lenni!

Amire vágyom

Szóltak a haverok,
jöjjek, ha akarok;
ma kaland lesz!
Várnak, úgy hat előtt,
pont úgy, mint azelőtt;
de nem megy ez!

Nem érdekelnek a hülyeségek,
a maló utáni sörözések.
Van egy lány, kinek nem az a jó,
ha vagány vagyok és nagy ivó.

Ma ő a fontos, nem a haver,
megadja nekem, azt ami kell,
amire vágyom,
azt, amire vágyom.

Az autóba beülök,
rájuk se fügyülök.
Na indulás!
A körúton gurulok,
a piroson átjutok,
ájulás!

A polgárok néznek, a rendőr fütyül,
egy motoros vadász a nyeregbe ül.
Van egy lány, kinek nem az a fő,
hogy merész legyek és vakmerő.

Ma ő a fontos, nem a haver,
megadja nekem, azt ami kell,
amire vágyom,
azt, amire vágyom.

Nézz te drága Én itt vagyok,
őrületesen feldobott.
Egyedül rajtad áll,
hogy összejön-e valami, ezen az éjszakán.

VIII. kerület,
gyáva, ki beijed
a sötétben.
Tombol a szerelem,
nem látja a kutya sem
- ígérem.

Az Üllői úton leparkolunk,
az élvezeteknek behódolunk.
Na végre egy lány, kinek nem az kell,
hogy dumás legyek, nagy dinnyefej.

Ma ő a fontos, nem a haver,
megadja nekem, azt ami kell,
amire vágyom,
azt, amire vágyom.

Felemás állapot

Nehezen múlnak az éjszakák,
hidegek a nappalok.
Egy lepusztult, rideg szállodában
mindjárt megfagyok.

Ritka a jó szó, a baráti hang
az ostobák között;
kitartok még, de amint lehet,
azonnal hazaszököm.

Bárcsak itt lennél velem!
Én már nehezen viselem.
Az egy felemás állapot,
hogy te otthon, én meg itt vagyok.

Idegen országban összezárva
négy bolond zenész.
Robot a munka és tompul az agy,
a melótól zsibbad a kéz.

Örokos viták, veszekedések,
hátsó gondolatok.
Mit ér az egész, ha életünk
csak a pénz körül forog!?

Bárcsak itt lennél velem!
Én már nehezen viselem.
Az egy felemás állapot,
hogy te otthon, én meg egyedül itt vagyok.

Autópályák, kilométerek,
távozó vonatok.
Disentis, Burgdorf, Widnau.
Most ki tudja hol vagyok?

Idegen város, idegen arcok,
félig értett szavak.
Hiába mosolyogsz, hiába minden,
nekik más maradsz.

Bárcsak itt lennél velem!
Én már nehezen viselem.
Az egy felemás állapot,
hogy te otthon, én meg egyedül itt vagyok.

Utolérnek valahol

Nagyvárosi dzsungel mélyén
dúl és dühöng a terror.
Átokfajzat, szilaj hordák
kibújnak a föld alól.
Kétes ügyek, piszkos kezek,
gyilkos tekintetek.
Az egyik seftel, a másik rabol,
a negyedik ökölre megy.

Mondd, miért ilyen ez a világ?!
Mondd, miért van ellenünk?
Mi csak tesszük a dolgunk,
s ritkán vétkezünk.
Az erőszak konok ragadozó,
mely otthonodba behatol;
ha nem vigyázol
utolér valahol.

Sajnos kell az a fegyver,
megveheted pult alól;
ha nem vigyázol
utolérnek valahol.

Aranyláncos, pecsétgyűrűs
slusszkulcs-pörgetők;
maffiavezérek, orgazdák,
pitiáner ügyeskedők.
Mérhetetlen önbizalom,
na meg súlyos sötétség.
Ki érti, hogy milyen módon
honnan származik a pénz.

Mondd, miért ilyen ez a világ?!
Mondd, miért van ellenünk?
Mi csak tesszük a dolgunk,
s ritkán vétkezünk.
Az erőszak konok ragadozó,
mely otthonodba behatol;
ha nem vigyázol
utolérnek valahol.

Sajnos kell az a fegyver,
megveheted pult alól;
ha nem vigyázol
utolérnek valahol.