Neked valaki kell

Úgy tanultuk, hogy nagy a világ,
de olyan társat mégse találsz, akiről álmodsz.

Van, aki első látásra szimpatikus
és minden percben eszedbe jut: hiába.
Nem olyan egyszerű!

Neked valaki kell, aki kényeztet;
Valaki kell, aki dédelget;
Valaki kell, aki átölel
minden éjszakán.

Volt, hogy teljesen összetörtél,
mindenkit hazugnak hittél.

Most úgy szeretnélek megsimogatni
és, ha akarod átölelni, de az egész
nem ilyen egyszerű!

Mert Neked valaki kell, aki kényeztet;
Valaki kell, aki dédelget;
Valaki kell, aki átölel
minden éjszakán.

Tárd ki az ajtót,
nyisd ki a szívedet!
Magadba bújva, így,
egyedül nehezebb.

Tudom jól, volt sok tévedés
és a szerelemről szőtt elképzelés
összetört, összegyűrték,
átkozotttuk megkeverték.

Neked valaki kell, aki kényeztet;
Valaki kell, aki dédelget;
Valaki kell, aki átölel
minden éjszakán.

Add ki magadból a feszültséget

Zavartan elém állsz,
kitárulkozni félsz.
A félresikerült kalandok után,
mondd, mit akarsz még?!

Te vagy a vesztes, én a győztes,
vagy fordítva, mindegy, ha úgy a jó!
Egyre gondolunk, máshova nézünk;
kimondani miért nem lehet?

Magamról kérdezel, vagy
másokról beszélsz.
Az értelmét vesztett kapcsolatokról,
mit is mondanék?!

Te vagy a vétkes, én a vétlen,
vagy fordítva, mindegy, ha úgy a jó!
Egyre gondolunk, máshova nézünk;
kimondani miért nem mered?

Add ki magadból a feszültséget!

Esténként tervezel,
aztán levelet írsz.
Másnap az egészet összegyűröd,
inkább telefonon hívsz.

Együtt is egyedül vagyunk

Álmodunk,
egymás szívében ott vagyunk.
Csak álmodunk
és fel sem tűnik, hogy változunk.

Unalmas minden érzés,
már elmúlt három év,
valahogy egész más,
más volt a kezdetén.

Ébredünk,
még egymást átölelve érkezünk.
Csak ébredünk,
a szürke megszokástól szenvedünk.

Egymás szavába vágunk,
egymásba karmolunk,
valahogy együtt is egyedül,
egyedül vagyunk.

Vádolunk,
apró hibákat felfújunk.
Csak vádolunk
és egymás lelkébe gázolunk.

A szerelem most is elmúlt,
már semmit se nyújt;
valahogy együtt is egyedül,
egyedül vagyunk.

Együtt is egyedül,
egyedül vagyunk.

Kutya világ

Leszáll az éj, kihunynak a fények.
Fáradt testek egymáshoz érnek.
Egyetlen öröm, tenyérnyi boldogság.

Dolgozom a mezőnk, leég a hátad,
a fúróra görnyedsz, az irodán várnak.
Mennyi ígéret, mennyi etetés.

Húsz éves vagy, seregben szolgálsz,
a földön csúszol, vigyázzban állsz.
Számolod a napokat, múljon a rossz idő.

Kemény idők, kutya világ;
egymásba érnek az éjszakák.
Kemény idők, kutya világ;
mióta várjuk a nagy csodát?!

Ez egy kutya világ!

Koptatod a padot, csak azt nem érted;
hol vannak a hősök, a példaképek?!
Az utcanév is naponta változik.

Lehetnek eszmék, jöhetnek újak;
ne nyomjon minket földre a holnap!
Ne mondja senki, hogy úgy sincs igazság!

Napszerelmesek

Egyre hull az az átkozott;
az utcán söpör a szél.
Kihalt a part, hideg a föld,
nyakunkon dohog a tél.

Zárd be jól az ajtót,
csukd be az ablakot;
összebújva májusig
kihúzzuk valahogy.

Szédült napszerelmesek a sötétben;
a nyár még ott csillog a szemükben.
A láncravert, hideg napok után,
egyszer eljön majd a szabadság.

Meztelen úsztuunk a tóban,
mindent, mindent szabad.
A pákozdi dombon először
engedted el magad.

Tom Waits hörgött a rádióból
minden csütörtökön.
Bodzavirágot kerestünk
fenn Dobogókőn.

Szédült napszerelmesek a sötétben;
a nyár még ott csillog a szemünkben.
A láncravert, hideg napok után,
egyszer eljön majd a szabadság.

Végre elrepülhetünk

Utáltunk minden kötöttséget
és szigorú rendszabályt.
A monoton, szürke tantárgyakat,
s az egész iskolát.

Mégis könnyes szemmel megfogadtuk,
hogy újra eljövünk.
Múltak az évek, nem érdekelt,
mindegy volt nekünk!
Csakhogy végre elrepülhetünk!

Aztán parancsszóra fegyvert fogtunk
egy szomorú délután.
Csak megússzuk élve a háborúsdit
és legyen vége már!

Búcsúzóul kezet fogtunk;
az Ég legyen velünk!
El innen gyorsan messzire!
Otthon jobb nekünk!
Csakhogy végre elrepülhetünk!

Hittük akkor, ha kinyílik a világ
megváltozik minden;
de naiv gyermeki álmodozás volt,
én azt hiszem.

Veled újra kezdeném

Zötyög az autó, száll a por;
otthonról elszökünk.
A város szélén a tavaknál
valahogy elleszünk.

Bömböl a zene, Bruce Spingsteen szól;
ez a zene nem zavar.
Nyugodj le baby, ott leszünk;
Bírj már magaddal!
Na hesss!

Veled újra kezdeném!

Fekszünk a napon és átölelsz;
tiszta idilli kép.
Semmi terror, semmi stressz.
Volt már épp elég!
Jajjj!

Volt, volt, volt ami volt,
volt, volt, volt ami volt,
volt, volt, volt ami volt.
veled újra kezdeném.

A hûségnek felmegy az ára,
a szerető félrelép;
magánytól szenved a kéjenc,
a barátom félreért.

Tele van a város szerelemmel

Egymásba érnek a randevúk;
vívjuk a nemek közti háborút.
Zavaros a drága, nem érthetem,
a múltkor akarta, most pedig nem.

Védekezik ismét, visszavonul,
szemével támad, ártatlanul.
Vonakodik, nem jön, kit érdekel?!
Tele van a város szerelemmel.

Fedezékbe bújik, hadat üzem,
elenged, elkap, játszik velem.
Egy cetlire írja a telefonszámom,
ígéri, felhív, még ezen a nyáron.

Most mennie kell, -- Mit gondolok róla?! --
a fiúja várja egy félóra múlva;
ha neki az a fontos, nem érdekel,
tele van a város szerelemmel.

Nem baj, ha egyedül vagy!
nem baj, ha egyedül vagy!
Tele van a város szerelemmel!
Nem baj, ha egyedül vagy!
Nem baj, ha egyedül vagy!
Tele van a város szerelemmel!

Hajsza közben

Szállj el szabadon

Két éve volt, egy koncert után,
az öltöző előtt feltűnt egy lány.
Álmodozva nézett, bárhol voltunk, követett ő;
de érzésekre akkor, sajnos nem volt sok idő.

Épp elmúlt tizennyolc és jött a ballagás;
az Üllői úti fákról a nyár illata szállt.
Éreztem, hogy vége, szégyen, férfi-fájdalom.
őt nem tarthatom vissza, most már szálljon szabadon.

Sivár, sötét az éj,
a világ nyugodni tér;
s én gyötrődöm az ágyon,
kapaszkodom beléd.

Vége, legyen vége,
a szenvedésre béke.
Szerelmes ne legyél
és ne gondolj a szépre!

Aztán összeborulva sírtunk egy vasárnap délelőtt;
csak torlódnak az évek mindkettőnk fölött.
Újrakezdeni mindent, talán lesz még alkalom,
de ne áltassuk egymást, most már szállj el szabadon!

Sivár, sötét az éj,
a világ nyugodni tér;
s én gyötrődöm az ágyon,
kapaszkodva beléd.

Vége, legyen vége,
a szenvedésre béke.
Szerelmes ne legyél
és ne gondolj a szépre!

Mást diktál az ész mást érez a szív,
csordulnak a könnyek, viseljük a kínt.
Majd elmúlik az érzés, most még nehéz mondanom;
ennyi volt az álom, most már szállj el szabadon!

Kinek van igaza?

Leparkol egy ficsúr az út közepén;
mögötte tülköl a sok duda.
Mit számít a többi, csak ő a fontos.
Csak neki lehet igaza.

Itt jön egy másik, egy aranyifjú;
kevés a lényeg, sok a duma.
Lány szíveken gázol, hazudik mindig.
Csak neki lehet igaza.

Kinek van igaza?
Kinek van igaza?
Aki a másikat meghallgatja,
annak van igaza!

Átrobotolta az életét,
megúszta ép ésszel, csoda!
Lelkén feszül a XX. század;
kinek volt igaza!

Feláll egy szakállas a Parlamentben,
veriu az asztalt nagy a hangja.
Mindenkinél fontosabb a véleménye;
csak neki lehet igaza.

Kinek van igaza?
Kinek van igaza?
Aki a másikat meghallgatja,
annak van igaza!

Ideges a fiú, pityereg a lány;
Vajon hol történt a hiba?!
Ki neveli föl majd a gyereküket?!
...és kinek van igaza?

Kinek van igaza?
Kinek van igaza?
Aki a másikat meghallgatja,
annak van igaza!