Kőhegyek

Hajtom a dolgot, húzom a szekeret,
a hegy tetejére hordom a köveket;
a falnak beszélek, elnyom a lárma,
pokolra kívánsz, tétre megy a játszma.
Mérlegre állok, hallgatom a szöveget;
baráti jobbal húzom a kötelet,
metróra szállok, olvasom a kritikát,
közbeszól egy hang: Jönnek a Klinikák!"

Gyorsul a tempó, forognak a kerekek,
tágul a világ, feszülnek az idegek;
zsúfolt a program, ki fogja fel ésszel?
Túl sok a kiadás, ki győzi pénzzel?
Kínoz a hűség, nyomaszt a magány,
szorít a bilincs, nem kell a botrány!
Táncol a világ, a feje tetején,
ünnepekre készül megunt helyén.

Mi lesz veled,
ha elszabadulnak a kőhegyek?!
Mi lesz veled?

Nyomják a csengőt, csörömpöl a telefon,
hangos a TV, lejár a gramofon,
kiolvad a fridzsider, kifolyik a víz,
éget a vasaló, s már nyolc óra, tíz!
Vége a jónak, jönnek a hidegek,
a nikotin-felhők, a krónikus tünetek.
Előfordul egyszer, hogy kiakad a lánc,
nem hat a gyógyszer és kiüt a láz!

Mi lesz veled,
ha elszabadulnak a kőhegyek?!
Mi lesz veled?

 

Szűk nekünk ez a város

Szűk nekünk ez a város;
meguntuk réges rég.
Itt lelkesedni már
nem tudunk semmiért.

Ki kellene törni gyorsan,
elszökni, amíg lehet.
Elmenni innen
valahová veled.

Szűk nekünk ez a város;
jönnek még szebb napok!
Én már nem tudok tovább
tétlenül ülni és várni a pillanatot!

Egy kis segítség kéne tőled,
egy mosoly, egy biztatás.
Csak történjen végre már
valami új, valami más!

Merésznek tűnő álom,
elhinni van még remény;
két javíthatatlan
álmodozó - te meg én.

Szűk nekünk ez a város;
jönnek még szebb napok!
Én már nem tudok tovább
tétlenül ülni és várni,
várni a pillanatot!

Szűk nekünk ez a város;
meguntuk réges rég.
Itt csak örökösen esik
és sohase kék az ég.
Egy féktelen, furcsa érzés
sok élményt, örömöt ígér;
s az országúton simítja
hajad a szél.

Szűk nekünk ez a város;
jönnek még szebb napok!
Én már nem tudok tovább
tétlenül ülni és várni a pillanatot!

Szűk nekünk ez a város;
jönnek még szebb napok!
Én már nem tudok tovább
tétlenül ülni és várni,
várni a holnapot!

 

Ártatlan fegyver

Suhancok állnak a túloldalon,
gitárjuk ott lóg a vállukon.
Mindenre elszánt ifjú nemzedék;
álmukban siker és dicsőség.

Hát emeld magasba!
Ez csak egy ártatlan fegyver!

Ki lesz majd a legjobb, ki lesz majd a sztár;
akire végül a szerencse vár.
Lesz-e aki bírja az ingoványon át;
...és nem fordul vissza, ha a mélyére lát.

Hát emeld magasba!
Ez csak egy ártatlan fegyver!

Én is kipróbáltam mindent
mire megvilágosult,
hogy önmagamból
egyedül a zene kiút;
hogy kimondhassak mindent,
amit gondolok;
kell ez a fegyver,
amit hordozok.

Az életben a legfőbb, hogy érezd mit akarsz,
mert akkor mint a mágnes odatapadsz.
Mit számít a tiltás és egy nagy pofon,
úgyis csattan elég majd az arcodon.

Ne félj tőle!
Ez csak egy ártatlan fegyver!
Hát emeld magasba!
Ez csak egy ártatlan fegyver!

 

Nagy a kísértés

Baráti körben
érhet meglepetés,
mikor a barátod nője
hosszan a szemedbe néz.
Kínos a helyzet,
nagy a kísértés.

Azt mondod, hogy elég
nem megy egy ruha se rád.
és elborzaszt a látvány,
amit a tükörben látsz.
Sok vonzó, finom falat,
nagy a kísértés.

...és, hogyha adódik egy alkalom
nem bűn, csak egyszerűen jó nagyon
...és újra engedünk a csábításnak
most az egyszer még.

Megfogadtad százszor
legjobb az egyenes út;
egy görbe este másnap,
nem sok örömöt nyújt.
Előtted a pohár,
nagy a kísértés.

...és, hogyha adódik egy alkalom
nem bűn, csak egyszerűen jó nagyon
...és újra engedünk a csábításnak
most az egyszer még.

Véletlen

Hol van még a reggel,
az álom nem sok jót ígér.
Meglibben a függöny,
szólít egy hang, hozzám beszél.

Egy véletlenen múlik,
s túl vagy már mindenen.

Pár lépés és fent vagy,
jól nézd meg, hogy hova lépsz.
Megcsúszhat a lábad,
egy rossz mozdulat, és kész.

Egy véletlenen múlik,
s túl vagy már mindenen.

Még itt vagyunk, még álmodunk, még élünk,
csak találgatunk, hogy miért vagyunk,
hova érünk;
csak az éj, csak a végtelen ölel át.

A vonat rögtön indul,
vigyázz, vakvágányon áll.
Jól dönt, aki gyorsan
most még újságért leszáll.

Egy véletlenen múlik,
s túl vagy már mindenen.

Még itt vagyunk, még álmodunk, még élünk,
csak találgatunk, hogy miért vagyunk,
hova érünk;
csak az éj, csak a végtelen ölel át.

Eljött hát a reggel,
a város mozdul, útra kész,
és nem lesz semmi másként,
még akkor sem, ha félsz.

Egy véletlenen múlik,
vagy megírták valahol?!

Kutya világ

Leszáll az éj, kihunynak a fények.
Fáradt testek egymáshoz érnek.
Egyetlen öröm, tenyérnyi boldogság.

Dolgozom a mezőnk, leég a hátad,
a fúróra görnyedsz, az irodán várnak.
Mennyi ígéret, mennyi etetés.

Húsz éves vagy, seregben szolgálsz,
a földön csúszol, vigyázzban állsz.
Számolod a napokat, múljon a rossz idő.

Kemény idők, kutya világ;
egymásba érnek az éjszakák.
Kemény idők, kutya világ;
mióta várjuk a nagy csodát?!

Ez egy kutya világ!

Koptatod a padot, csak azt nem érted;
hol vannak a hősök, a példaképek?!
Az utcanév is naponta változik.

Lehetnek eszmék, jöhetnek újak;
ne nyomjon minket földre a holnap!
Ne mondja senki, hogy úgy sincs igazság!

Kemény idők, kutya világ;
egymásba érnek az éjszakák.
Kemény idők, kutya világ;
mióta várjuk, a nagy csodát?!

Leszáll az éj, kihunynak a fények,
Fáradt lelkek egymáshoz érnek.
Egyetlen öröm, tenyérnyi boldogság.

Olyannak szeress

Belép az ajtón,
megáll a tükör előtt.
Rémes a haja
még nem láttam ilyennek őt.

Dolgozott a lány,
fenn volt az éjjel,
Mentegetőzik:
Siettem, nézd el!

Olyannak szeress,
olyannak, amilyen vagyok!

Hajnali négykor,
lopakodik haza a férj;
de felriad az asszony,
mihelyt az ágyhoz ér.

Lebukott megint
egy mintaférj,
de zavarba nem jön,
így beszél;

Olyannak szeress,
olyannak, amilyen vagyok!

Nyomul a zenekar,
fenn vannak a kezek,
Az énekes üvölti, hogy
mindenkit szeret.

Szakad a farmer,
az inge lóg;
most nem olyan elegáns,
amilyen volt.

Olyannak szeress,
olyannak, amilyen vagyok.

 

Minden viharon át

Ellenünk játszik az idő,
örökké rohanunk,
Lassan elfogy a türelem,
űzött vadak vagyunk.

Zajlik a hatalmas játék,
ritka az őszinte szó,
Csak kínozzuk egymást könyörtelen:
... és sehol egy kapaszkodó.

Minden viharon át!
Valahogy átjutunk!
Minden viharon át!
Tudom, hogy átjutunk!

Köröttünk durvul a világ,
Annyi sérelem ér,
Sötét játszmákba kényszerülsz,
az igéret mit sem ér.

Elveszett órák, energiák,
mikor úgysincs sok időd,
S ha valóra válnak az álmaid,
már örülni sincs erőd.

Minden viharon át!
Valahogy átjutunk!
Minden viharon át!
Tudom, hogy átjutunk!

... és ha megérint végre a szerelem,
parányi menedék.
Önfeledt játszunk, bolondozunk,
de mondd, meddig tart ez még?

Aztán egyikünk téved, félrelép,
gyötrelmes éjszakák.
A karjaimban akarlak újra!
Legyen aki megbocsát!

Minden viharon át!
Valahogy átjutunk!

 

Felemás állapot

Nehezen múlnak az éjszakák,
hidegek a nappalok.
Egy lepusztult, rideg szállodában
mindjárt megfagyok.

Ritka a jó szó, a baráti hang
az ostobák között;
kitartok még, de amint lehet,
azonnal hazaszököm.

Bárcsak itt lennél velem!
Én már nehezen viselem.
Az egy felemás állapot,
hogy te otthon, én meg itt vagyok.

Idegen országban összezárva
négy bolond zenész.
Robot a munka és tompul az agy,
a melótól zsibbad a kéz.

Örokos viták, veszekedések,
hátsó gondolatok.
Mit ér az egész, ha életünk
csak a pénz körül forog!?

Bárcsak itt lennél velem!
Én már nehezen viselem.
Az egy felemás állapot,
hogy te otthon, én meg egyedül itt vagyok.

Autópályák, kilométerek,
távozó vonatok.
Disentis, Burgdorf, Widnau.
Most ki tudja hol vagyok?

Idegen város, idegen arcok,
félig értett szavak.
Hiába mosolyogsz, hiába minden,
nekik más maradsz.

Bárcsak itt lennél velem!
Én már nehezen viselem.
Az egy felemás állapot,
hogy te otthon, én meg egyedül itt vagyok.

 

Ma éjszaka

Hosszadalmas esték, békés unalom.
Miért töprengsz, ha érzed, itt az alkalom?!
Egy rekedtes hang a magányról énekel;
tudod milyen érzés az, ne menj el!

Naphosszat dolgozol, s még örülsz, hogy teheted.
Csalódsz majd, ha egyszer értelmét keresed.

Ma éjszaka, ma éjszaka
miénk lesz egy csöppnyi földi csoda!
Itt nem láthat meg senki, bújj hát közelebb!
S ha elmúlik az éj, melletted ébredek.

Kétségek gyötörnek, ha nem vagyok veled;
mikor felhívlak és foglalt, vagy félremegy.
Álarcot felöltött angyal a szerelem,
kit megérinthetsz mégis végtelen.

A hétköznapok sivársága az álmaidra ül,
de romantikus vágyak élnek legbelül.

Ma éjszaka, ma éjszaka
miénk lesz egy csöppnyi földi csoda!
Itt nem láthat meg senki, bújj hát közelebb!
S ha elmúlik az éj melletted ébredek.
 

Semmi se kötelező

Húzod az igát, vered az asztalt,
nálad ez egyre megy.
Kiegyenesedve, gondtalanul
akarod az életet.

De akármit csinálsz, úgy érzed
minden ellened játszik.
De ki tudja valóban így van-e ez,
vagy csak olyannak látszik.

Fura a helyzet, ahogy lenni szokott.
A feszültség egyre nő.
Kiröhög egy haver, minek hajtasz,
semmi se kötelező!

Úgy a jó, ha semmi se kötelező!
Nekünk ne szabjon határt a főnök,
se szerető!

Felhív a csajod, ő is nyaggat.
Megőrjít, úgy szeret.
Követelődzik, duzzog a drága,
fejedre nő, hogyha engeded.

Nem érti bonyolult, nehéz a képlet;
temérdek, sok a dolog.
Lébecolni, flangálni folyton,
nem éppen a stílusod.

Pórul jár aki erőszakos,
legyen az férfi, vagy nő.
A szerelem is olyan, csak akkor jó
ha semmi se kötelező.

Úgy a jó, ha semmi se kötelező!
Nekünk ne szabjon határt főnök,
se szerető!
Úgy a jó, ha semmi se kötelező!
... és észre se vesszük,
hogy megy az idő!

Nyúzod a gitárt, elkopik az ujjad,
csak a zene érdekel.
Tinédszer-álmok valóra válnak,
egyszer majd híres leszel.

De ne szegje kedved, ha az elején
már valami nem sikerül.
Egy tehetségnek ilyen a sorsa
amíg színre kerül.

Csúszós a pálya, feladni könnyű,
s jön már a következő.
A rock-világban is alapszabály,
hogy semmi se kötlező!

Úgy a jó, ha semmi se kötelező!
Nekünk ne szabjon határt főnök,
se szerető!
Úgy a jó, ha semmi se kötelező!
... és észre se vesszük,
hogy megy az idő!


 

A vadabbik énem

Boldog vagyok, ha találkozunk;
jó, hogy az enyém vagy;
csak arra kérlek kedvesem,
ne hagyd el magad!

Ha tetszeni akarsz, fontos az,
hogy vonzó legyen a kép.
Az én barátnőm olyan legyen,
amilyet szeretnék.

Elsősorban arra vágyom
a klumpád felejtsd otthon;
szexisebb egy magas sarkú,
nem először mondom.

Nem nagy kérés beláthatod,
hogy mindig szép legyél;
majd én is olyan pasas leszek
amilyet szeretnél.

Nem tudhatod, nem tudhatod,
hogy férfiszemmel, mi az, ami számít,
mi az, ami izgat, mi az, ami kábít.
Nem tudhatod, nem tudhatod!

... bár napról-napra mindjobban érzem,
hogy kihozod belőlem a vadabbik énem.

Bátran fesd ki a körmeidet,
ne sajnáld a rúzst;
máris valami bizsereg bennem;
rögtön lángra gyújt.

A lelkem mélyén imponál,
roppant hízeleg;
csak ámuldozzon a sok haver,
ha meglátnak veled.

Nem tudhatod, nem tudhatod,
hogy férfiszemmel, mi az, ami számít,
mi az, ami izgat, mi az, ami kábít.
Nem tudhatod, nem tudhatod!

... bár napról-napra mindjobban érzem,
hogy kihozod belőlem a vadabbik énem.

Nem tudhatod, nem tudhatod!

Nem tudhatod, nem tudhatod!
... hogy kihozod belőlem a vadabbik énem.
 

Hajsza közben

Megjártam már a hadak útját,
ismersz is talán.
Bárki bármit mondhat rólam,
Te számíthatsz reám.

Vigyázz jól, mert a hajsza közben
minden a mélybe húz.
Át kell jutni az álca-hídon,
nincs már visszaút.

Én az időt nem sajnálom;
csak élni szeretnék! (Hagyjatok élni!)
Mert minden, ami volt
az éjbe hullik szét!

Mutasd a tenyered, én mondom a választ!
Én hallom az idők szavát.
Ne kérdezz, csak állj ide mellém!
Hisz mindig többre vágysz.

Én az időt nem sajnálom,
csak élni szeretnék! (Hagyjatok élni!)
Mert minden, ami volt
az éjbe hullik szét!

Neked valaki kell

Úgy tanultuk, hogy nagy a világ,
de olyan társat mégse találsz, akiről álmodsz.

Van, aki első látásra szimpatikus
és minden percben eszedbe jut: hiába.
Nem olyan egyszerű!

Neked valaki kell, aki kényeztet;
Valaki kell, aki dédelget;
Valaki kell, aki átölel
minden éjszakán.

Volt, hogy teljesen összetörtél,
mindenkit hazugnak hittél.

Most úgy szeretnélek megsimogatni
és, ha akarod átölelni, de az egész
nem ilyen egyszerű!

Mert Neked valaki kell, aki kényeztet;
Valaki kell, aki dédelget;
Valaki kell, aki átölel
minden éjszakán.

Tárd ki az ajtót,
nyisd ki a szívedet!
Magadba bújva, így,
egyedül nehezebb.

Tudom jól, volt sok tévedés
és a szerelemről szőtt elképzelés
összetört, összegyűrték,
átkozotttuk megkeverték.

Neked valaki kell, aki kényeztet;
Valaki kell, aki dédelget;
Valaki kell, aki átölel
minden éjszakán.

 

Elég egy mosoly

Elég egy mosoly, elég egy mozdulat
hogy érezzük egymást, s jó legyen a hangulat.

Ez egy természetes társaság, hol kiadhatod magad,
itt nem kell másnak látszani, az légy, aki vagy.
Kapcsold hát ki a telefont, és ne is vedd elő,
úgy sincs térerő.

Kezeket fel, most érezzük a ritmust,
ez izgalmasabb téma, mint akármilyen -izmus.

Itt nem számít a flanc, az tudod, egész más világ,
itt nem röhög ki, hátad mögött néhány jó barát.
Hát lazíts, ha feszül a gomb!
Itt van az idő, itt van az alkalom.

Elég egy mosoly, elég egy mozdulat,
(Elég egy mozdulat!)
hogy érezzük egymást, s jó legyen a hangulat.
(Halljuk a hangodat!)
Elég egy mosoly, elég egy mozdulat.

Ne menj férjhez rock-zenészhez

A pult mögül az Évi
a krapekokat nézi; neki férj kell!

Nem egy hétköznapi fazon,
aki ragad rá a buszon; neki más kell!

Egy csodabogár, aki érdekes,
szaxofonos vagy énekes;
ilyenre várni, azt hiszi, hogy érdemes.

Kinek megjött már az esze,
na meg tele vana zsebe és híres.

A melóban a csajok meg majd,
irigylik a tagot , milyen édes!

És megvárja mindig munka után,
és elmosogat mindent maga után,
ésnem vágyik el szombat délután.

Ne menj férjhez! Ne menj férjhez!
Ne menj férjhez rock-zenészhez!

Próbálkozni lehet, de
ne hidd, hogy pont neked olyan akad!

A zenészek között
bizony elég sok a lökött, fura alak.

Álmodozó kamasz, önfejű;
felnőttnek látszik, pedig zöldfülű;
kijönni vele, nem is olyan egyszerű.

...és, ha megkéri a kezed,
csak akkor ne mondj nemet, hogyha érzed,

hogy izgalmakat akarsz
és nem bírod, ha unalmas az élet.

Valahogy majd csak boldogulsz,
idővel úgyis beletanulsz,
a zenészek lelke rettenetes bonyolult.

Ne menj férjhez! Ne menj férjhez!
Ne menj férjhez rock-zenészhez!

Magányos utazó
 

Most, hogy magadra hagytak,
már nem lehet visszaút,
még bántja a lelked, látom,
árnyat vetít a múlt.

Most is gyötör a kétség,
gyűlölj, vagy megbocsáss.
Van úgy, hogy ellened fordul
egy igaznak hitt barát.

Csak egy utazó, magányos utazó,
kabátod tépi a szél;
talán majd máshol
több szerencse ér.

Felejtsd el mindazt, mi történt,
mi lehet, hogy igaz se volt;
jegyed az ígéret földjén
csak rövid időre szólt.

Csak egy utazó, magányos utazó,
kabátod tépi a szél;
talán majd máshol
több szerencse ér.

Nyitva az ajtó, szabad a tér,
merre indulj, hogy hazaérj;
találsz-e társat, lesz-e, ki megért;
merre indulj, hogy hazaérj.

Zord utakon gázolsz,
nem lehet tied e föld,
nem ez a hely hova vágytál,
nem ez a te időd.

Csak egy utazó, magányos utazó,
kabátod tépi a szél;
talán majd máshol
több szerencse ér.

Csak egy utazó, magányos utazó,
magad vagy, akárcsak én;
talán majd máskor
több szerencse ér.